fontos tudnivalók
Itt minden kérdésedre választ találsz!
TOP 10 kérdés
Minden nap indulnak túrák? Mennyi idővel korábban kell foglalni?
A legtöbb programunk naponta indul – közel 100 különböző túra közül választhatsz, de ezért érdemes 3–7 nappal előre jelentkezni. Ahova nem indul naponta túra, ott külön feltüntetjük. Ezeket a túrákat ITT TALÁLOD!
Melyik túrákon vagyok ÉN a kísérő? Melyiken vannak CSAK magyarok?
Közel 100 különböző túránk van, így ebből adódóan nem lehetek ott mindegyiken. Ha kifejezetten olyan csoporttal szeretnél utazni, amelyiknek a kísérője vagyok vagy olyan túrán, ahol magyar kollégám van a hajón akkor azt ITT TALÁLOD! Ezek a túrák a megadott naponokon indulnak, de több mint 100 minden nap induló túrából is választhatsz ITT.
Mire figyelj a foglalásnál?
A megrendelés a hatályos jogszabályoknak megfelelően csak a kötelező mezők kitöltésével lehetséges. Egyes cégek programjai csak útlevél fotóval foglalhatóak! Néhány túra nem indul minden nap, a megrendeléskor erre figyelj! A túráknál a felvételi és indulási időpontontokat a VOUCHER tartalmazza majd, amit fizetés után küldünk (a szórólapokon ez csak tájékoztató jellegű).
Mi van, ha KÉSIK a túra TRANSZFER?
A transzfereket az adott hajótársaság intézi, sajnos nincs rá hatásunk. Ennek megfelelően az utasok felvételi sorrendje és útvonala is változik. NYUGALOM! A túra nem indul el addig, amíg az összes utast fel nem veszik és be nem csekkoltatják! TÜRELEM! Azért adnak utasfelvételi időpontot, hogy mindekire legyen idő. Ha 10-15 percet késik a transzfer írjatok nekem! Hajnalban inkább legyen 20 perc, mert alszunk és jobb ha hívtok! De általában mire megpróbálunk segíteni a transzfer is megérkezik. DE TE NE KÉSS! Ha a jelzett idő intervallumban a résztvevő nem tartózkodik a megbeszélt helyen, a tranzit busznak tovább kell mennie. Kérlek értsétek meg, nem tudunk pontosabbat mondani előre, a kocsi típusáról, színéről, a sofőr telefonszámáról és nevéről, de ha a recepción vártok a megadott időben, megtalál bennetek! 🙏
IDŐJÁRÁS – Mi történik eső vagy hullámzó tenger esetén?
A túrák útvonala és a program az időjárás és az árapály függvényében változhat. A túra esős időben is elindul, hiszen lehet, hogy csak 10 percig tart egy zápor vagy a túra helyszíneken nem is esik. Mindaddig amíg a hullámzás mértéke nem veszélyezteti az utazás, a hajók kifutnak – ezt a cég kijelölt szakértője dönti el. A hajótársaságok az esetleges tengeri betegség kezelésére és megelőzésére tablettát biztosítanak a bejelentkezéskor. A hajókat tapasztalt hajósok vezetik és mentőmellények is vannak a biztonság kedvéért. Visszatérítés vagy átfoglalási lehetőség csak abban az esetben van, ha a hajótársaság úgy ítéli meg, hogy nem biztonságos a kihajózás. A hajók gyorsan haladnak a vízen és ezért menetszélre kell számítani és akár vizes is lehetsz. 🙂
ÁRAK
A hajótársaságok túraajánlatai 90%-ban alapszolgáltatásként tartalmazzák a transzfert, az étkezést és a nemzeti park belépőket is.
Pl. a Phi Phi csoportos hajótúrák 1.800-5.000 baht-ig találhatók meg a kínálatunkban, az árkülönbségeket a privát kikötőben való fogadás, a hajók típusa, nagysága, kényelmi szintje, valamint a szolgáltatások minősége, pl. az ételek, frissítők, gyümölcsök különlegessége és mennyisége határozza meg.
FIZETÉSI INFORMÁCIÓK

Túráinkat kétféle módon tudod kifizetni.
Az emailben, amiben visszaigazoltuk a foglalásodat (ez a második mail, amit tőlünk kapsz – az első csak a foglalási igényed beérkezését jelzi), találsz egy fizetési linket. Arra kattintva tudsz választani a bankkártyás vagy banki átutalásos fizetési mód között.
Bankkártyás fizetés
Ha bankkártyával fizetsz, a Stripe rendszeren keresztül történik a fizetés, amihez 5% kezelési költség járul.
Banki átutalás
Ha banki átutalást választasz, a fizetés thai bahtban (THB) történik. Az árfolyamot és az esetlegesen felmerülő átváltási vagy banki költségeket a te bankod határozza meg. (A kedvező díjak és átváltás miatt javasoljuk a Revolut vagy Wise használatát.)
A banki utaláshoz szükséges adatokat csak a „Megrendelés” gomb megnyomása után látod majd, de innen is kimásolhatod:
- A bank neve: Krung Thai Bank Public Company Limited, Bankok Thailand
- Kedvezményezett neve: Jutatip Jitnarong (Ha más nevet tüntetsz fel, a bank nem fogadja be az utalást!)
- Kedvezményezett számlaszáma: 373099245 7
- SWIFT CODE: KRTHTHBK
Revolutról történő utalás esetén egyéb adatokat is meg kell adnod:
- A kedvezményezett neve: Jutatip Jitnarong
- Címe: 98 village No. 2. Samrong Mai sub-district, 31170 Buriram
- Email cím: [email protected]
Kérjük, figyelj arra, hogy az utalt összeg pontosan érkezzen be, hogy a foglalásodat gond nélkül tudjuk rögzíteni. Ha bizonytalan vagy, bátran ellenőrizd a bankodnál az árfolyamot és a költségeket.
FONTOS!
Kérlek küldd el nekünk a tranzakció TELJESÍTETT IGAZOLÁSÁT vagy képernyőfotóját Whatsappon (+66 93 889 1745) vagy más módon. Ne olyat, ahol a tranzakció még függőben van. Ha úgy látod az utalás később érkezne be, mint a túra indulna, akkor írj ránk WhatsAppon és segítünk! Az átutalás külföldre több napig is eltarthat, de ha tudjuk, hogy elindítottad a fizetést, foglaljuk a helyedet a túrán! Ezzel a beazonosítást is megkönnyíted, ami a változó átváltási árfolyamok miatt nem mindig egyszerű.
Rólunk és szolgáltatásaink
Miben más a Phuket Magyarul Fannival, mint egy sima online túrafoglaló oldal?
Magyar férjemnek köszönhetően én is beszélek magyarul és vannak olyan túrák, ahol én megyek Veletek csak magyarokkal, küldön hajóval és vannak olyan túrák, ahol magyar kollégám kíséri a csoportot. Ezeket a túrákat ITT TALÁLOD! Mi nem csak listázzuk a programokat, hanem segítünk választani, személyesen értékeljük a túrákat. Magyarul kommunikálunk, itt élünk, jól ismerjük Phuketet és így tudunk személyes szempontok alapján is túrát ajánlani. A túraszervező cégekkel ellentétben ráadásul a legtöbb túrára (egyedi szerződésünknek köszönhetően) kedvezményesen lehet nálunk foglalni. Így több, mint száz, minden nap induló túrák közül is választhatsz ITT!
Miben tudtok segíteni a túrákon kívül?
Túrák mellett segítünk szállásban, repülőjegyben, transzferben, biztosításban és általános phuketi utazástervezésben is. Így nem külön-külön kell mindent megszervezned.
Phuketről és Khao Lakról is lehet programot foglalni?
Igen, Phuketen az összes program elérhető a teljes szigetről. Khao Lak-ról SIMILAN és SURIN és bizonyos Phuktről induló programoknak is tudunk ingyesen transzfert biztosítani.
Segítetek repülőjegyben is?
Igen, repülőjegy-ajánlatkérésben is tudunk segíteni. Akkor tudunk igazán jól ajánlani, ha megadod a rugalmas dátumokat, az indulási helyet és az igényeidet.
Segítetek szállásfoglalásban is?
Igen, segítünk a stílusodhoz és költségkeretedhez illő szállás kiválasztásában. Nem ugyanaz jó egy nászutas párnak, egy kisgyerekes családnak vagy egy baráti társaságnak. A „Tudnál ajánlani szállást?” kérdésekre sajnos lehetetlen válaszolni, csak egy példa erre: 1 éjszakára lehet 10.000 Ft is a szállás, de a legdrágább foglalásunk 6.500.000 Ft/éjszaka volt. Így csak az igények felmérése után tudunk ajánlatot adni. Ingyenes ajánlatot ITT TUDSZ KÉRNI!
Vannak saját szervezésű, magyar kísérős programjaitok?
Közel 100 különböző túránk van, így ebből adódóan nem lehetek ott mindegyiken. Ha kifejezetten olyan csoporttal szeretnél utazni, amelyiknek a kísérője vagyok vagy olyan túrán, ahol magyar kollégám van a hajón akkor azt ITT TALÁLOD! Ezek a túrák a megadott naponokon indulnak, de több mint 100 minden nap induló túrából is választhatsz ITT.
Miért bízzuk rátok a túraszervezést, ha először utazunk Thaiföldre?
Mert helyi tapasztalatot, magyar kommunikációt és személyre szabott ajánlást kapsz egyben. Nemcsak eladni szeretnénk Neked egy programot, hanem azért dolgozunk, hogy az egész utazásod gördülékenyebb legyen.
Hogyan tudunk veletek kapcsolatba lépni?
A megadott kapcsolati csatornákon keresztül https://phuketfannival.hu/contact/. Kérlek vedd figyelembe, hogy nálunk 5-6 órával több van. Whatsapp-on is elérsz: +66 93 889 1745
Utazástervezés
Mikor érdemes Phuketre utazni?
Ez attól függ, hogy inkább nyugodtabb időt, jobb tengeri viszonyokat vagy kedvezőbb árakat keresel, de Phuket egész évben látogatható. Phuketre leginkább a száraz évszakban, november és április között érdemes utazni, amikor napos, stabil az idő és nyugodt a tenger. A főszezon december és február között van, ilyenkor a legjobb az időjárás, viszont magasabbak az árak és több a turista. Március–április szintén jó választás, melegebb, de még kevés csapadékkal. A májustól októberig tartó esős évszak olcsóbb, zöldebb környezetet kínál, de gyakoriak a záporok és hullámosabb a tenger. Összességében a legideálisabb időszak a kellemes idő és jó tengeri viszonyok miatt a november–március közötti idő.
Hány napra érdemes Phuketre utazni?
Első alkalomra minimum 7 nap ajánlott. Ennyi idő alatt belefér egy-két szigettúra, egy lazább strandnap, egy kis városnézés és némi pihenés is. Mivel alapvetően a repülőjegy csak a drága (ebben is tudunk segíteni), ha többet szeretnél pihenni, akkor a 2 hét ajánlott. Így akár 2-3 szigetre is ellátogathatsz!
Mikor foglaljunk repülőjegyet és szállást Thaiföldre?
Minél népszerűbb időszakban utazol, annál korábban érdemes foglalni. Ünnepi időszakokban, iskolai szünetekben és kiemelt szezonban a jó árak gyorsabban elfogynak.
Kell vízum Thaiföldre?
Ez az állampolgárságtól, az útlevéltől és a tervezett tartózkodás hosszától függ. Magyar állampolgárok esetén 60 napig vizummentes (tárgyalások folynak a 30 napra való csökkentéséről). Ezen felül egy alkalommal 30 napos hosszabbítás kérhető. Belépési regisztráció szükséges a vízummentes belépésnél is. Erről a következő pontban olvashatsz. Indulás előtt mindig az aktuális hivatalos belépési szabályokat érdemes ellenőrizni. Az éppen aktuális helyzetről a Facebook oldalon és a csoportban is tájékoztatunk.
Mi az a TDAC és mikor kell kitölteni?
A TDAC a Thaiföldre belépő külföldiek digitális érkezési kártyája. A hivatalos tájékoztatás szerint ezt érkezés előtt online kell kitölteni, ezért mindig tedd be az utazás előtti checklistbe! (https://tdac.immigration.go.th/arrival-card/#/home) Lehetőleg ne a reptéri várakozás idejére időzítsd, hiszen ott sok minden közbejöhet.
Milyen útlevéllel lehet Thaiföldre utazni?
Érvényes útlevél szükséges, és fontos, hogy az utazás teljes időtartamára + még 6 hónapig érvényes legyen. Indulás előtt mindig ellenőrizd a friss hivatalos feltételeket.
Kell utasbiztosítás Thaiföldre?
Igen, erősen ajánlott. Egy jó utasbiztosítás sok kellemetlen és drága helyzetet tud megelőzni, különösen egészségügyi probléma, baleset vagy járatkésés esetén. Ebben is tudunk segíteni! https://phuketfannival.hu/
Mennyi pénzzel érdemes készülni Thaiföldre?
Ez nagyban függ a szállástól, az étkezési szokásoktól, a programoktól és attól, mennyire szeretnél kényelmesen utazni. Érdemes külön számolni napi költéssel, túrákkal és egy biztonsági tartalékkal is. Erről sok posztot találsz a Facebook oldalon és a csoportban is.
Thaiföldre történő belépéskor a hatóságok kérhetik az anyagi fedezet igazolását, amelynek összege a beutazás jogcímétől függ. 2026-ban az alábbi összegekkel érdemes kalkulálnod:
Előírt összegek (készpénzben)
Bár az ellenőrzés szúrópróbaszerű, a szabályok szerint a következő összegekkel kell rendelkezned (vagy ennek megfelelő értékű egyéb valutával, például euróval vagy dollárral):
-
Vízummentes belépés (turista célú, max. 60 nap):
-
Személyenként: 20 000 THB (kb. 530 EUR / 210 000 HUF)
-
Családonként: 40 000 THB (kb. 1060 EUR / 420 000 HUF)
-
Bankkártya vagy készpénz a jobb Phuketen?
A legjobb a kettő kombinációja. Sok helyen lehet kártyával fizetni, de helyi piacokon, kisebb boltokban vagy egyes szolgáltatóknál továbbra is hasznos a készpénz.
Érdemes eSIM-et vagy helyi SIM-kártyát venni Thaiföldön?
Igen, mert így könnyebb a navigáció, a kapcsolattartás és a helyi ügyintézés. Rövidebb útra az eSIM kényelmes, hosszabb tartózkodásnál a helyi SIM is jó választás lehet.
Gyerekkel is jó választás Phuket?
Igen, Phuket családoknak is jó úti cél lehet. A megfelelő partszakasz, szállás és programválasztás sokat számít, ezért gyerekkel érdemes előre családbarát tervet készíteni.
Szállás és strandok
Melyik partszakasz jó a családoknak Phuketen?
Családoknak általában a nyugodtabb, rendezettebb partszakaszok valók, ahol könnyebb a közlekedés és kevesebb az éjszakai zaj. A konkrét választás attól függ, hogy inkább strandolni, kirándulni vagy pihenni szeretnétek. Hajótúrákra bárhonnan tudtok jelentkezni és a transzfert is biztosítjuk!
Hol érdemes megszállni Phuketen?
Első utazásnál érdemes olyan partszakaszt választani, ahol jó az egyensúly a strand, az éttermek, a boltok és a közlekedés között. Sok utazónak Kata, Karon vagy Kamala kényelmesebb kezdés, mint a nyüzsgő Patong vagy túl eldugott részek. Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, ahol sok utazó osztja meg tapasztalatait a témában. A szállás foglalásában is fordulj hozzánk bizalommal.
Hol szálljon meg, aki nyüzsgést és éjszakai életet keres?
Akinek fontos a pezsgés, a sok étterem, bár és esti program, annak Patong lehet jó választás. Cserébe számolni kell több zajjal és erősebb forgalommal. Kövesd be a csoportot, ahol látod, mikor szervezünk magyar estet!
Hol érdemes megszállni, ha nyugodtabb Phuketi nyaralást szeretnénk?
Ha inkább csendesebb, lassabb tempójú nyaralást szeretnél, akkor érdemes a kevésbé bulis partszakaszok közül választani. Ilyenkor a strand minősége, a környék hangulata és a közlekedési igény fontosabb, mint az éjszakai élet.
Phuket Town vagy tengerparti szállás a jobb?
Ha strandolni szeretnél, a tengerparti bázis praktikusabb. Ha inkább helyi hangulatot, éttermeket, sétálható utcákat és kulturális élményeket keresel, Phuket Town is nagyon jó választás lehet.
Hány csillagos szállást érdemes választani Phuketben?
Phuketben a szálláskategóriák között nagy különbség lehet, ezért nem csak a csillagszámot érdemes nézni. Fontos a lokáció, a strand közelsége, a reggeli, a családbarát jelleg és a valós vendégélmény is.
Melyik strandot válasszuk Phuketen?
Ez attól függ, mit keresel: nyüzsgést, családbarát környezetet, szebb homokot, naplementét vagy nyugodtabb hangulatot. Phuket egyik legjobb része pont az, hogy nagyon eltérő strandélményeket ad. Ezekről az élményekről a facebook csoportunkban tájékozódhatsz!
Túrák és programok
Milyen túrák vannak Phuketen?
Phuketből szigettúrák, hajós kirándulások, városnézések, szárazföldi kalandok, privát transzferek és különféle élményprogramok is elérhetők. A jó választás attól függ, hogy felfedezésre vágysz, pihenni akarsz, snorkelezni, fotózni vagy a kultúra megismerésére vágysz.
Minden nap indulnak túrák? Mennyi idővel korábban kell foglalni?
A legtöbb programunk naponta indul – közel 100 különböző túra közül választhatsz, de ezért érdemes 3–7 nappal előre jelentkezni. Ahova nem indul naponta túra, ott külön feltüntetjük.
Melyik túrákon vagyok ÉN a kísérő? Melyiken vannak CSAK magyarok?
Közel 100 különböző túránk van, így ebből adódóan nem lehetek ott mindegyiken. Ha kifejezetten olyan csoporttal szeretnél utazni, amelyiknek a kísérője vagyok, vagy olyan túrán, ahol csak magyarok vannak a hajón, akkor azt kérlek, jelezd felém, és akkor én ajánlok Neked hajókirándulásokat! Ezekről a facebook oldalunkon és csoportunkban is tájékozódhatsz – ha még nem tetted meg, feltétlenül csatlakozz!
Melyik a legjobb szigettúra első alkalomra?
Első alkalomra sokan Phi Phi vagy James Bond környékével kezdenek, mert ezek a legismertebb és leglátványosabb útvonalak. A legjobb túra azonban attól függ, hogy inkább strandot, látványt, kajakozást vagy snorkelinget keresel. Nálunk közel 100 féle programból választhatsz!
Mi a különbség a Phi Phi, James Bond, Similan és Surin túrák között?
Phi Phi inkább ikonikus látvány és klasszikus szigetélmény, James Bond a sziklaformákról és öblökről híres, Similan és Surin pedig erősebb természet- és víz alatti élményt ad. Bármelyikkel is kezdesz, utána a többire is el akarsz majd menni! 🙂
Vannak csak magyarokkal induló hajók?
Igen, nálunk vannak olyan programok, ahol a hajón magyarok utaznak együtt. RÉSZLETEK ITT!
Melyik túrára érdemes menni, ha magyar kísérőt szeretnénk?
A magyar kísérős túrák dátumairól itt tájékozódhatsz: RÉSZLETEK ITT!
Mennyivel előre érdemes foglalni a phuketi túrákat?
Általában érdemes több nappal előre foglalni, népszerű időszakban még hamarabb. Így nagyobb az esély arra, hogy a számodra megfelelő programra még van szabad hely.
Mire figyelj a foglalásnál?
A megrendelés a hatályos jogszabályoknak megfelelően csak a kötelező mezők kitöltésével lehetséges. Egyes cégek programjai csak útlevél fotóval foglalhatóak! Néhány túra nem indul minden nap, a megrendeléskor erre figyelj! A túráknál a felvételi és indulási időpontontokat a VOUCHER tartalmazza majd (a szórólapokon ez csak tájékoztató jellegű).
Mi van, ha nem indul minden nap a kiválasztott túra?
Nem minden program indul naponta. Ilyenkor vagy másik napot ajánlunk, vagy segítünk hasonló alternatívát választani. Szerencsére sok céggel vagyunk kapcsolatban, így jó eséllyel találunk megoldást.
Tartalmazza az ár a transzfert, ebédet és belépőket?
A legtöbb phuketi túra tartalmazza a transzfert, étkezést és bizonyos belépőket is, de ezt mindig programonként kell ellenőrizni. Foglalás előtt érdemes pontosan megnézni, mi van benne és mi nincs.
Mit vigyünk magunkkal egy hajótúrára Phuketben?
Fürdőruha, törölköző, naptej, napszemüveg, váltóruha, telefonvédelem és némi készpénz mindig hasznos. Ha érzékeny vagy a hullámzásra, érdemes előre gondolni tengeri betegség elleni megoldásra is. A hajókon erre egyébként kis sárga tablettákat is osztanak, amely nagyon hatékony!
Hogyan kapjuk meg a voucherünket és a pontos indulási időt?
A végleges visszaigazolás és a pontos időpont általában a voucherben szerepel. Mindig ezt tekintsd a legfontosabb dokumentumnak, ne csak az előzetes leírást.
Mi van, ha KÉSIK a túra TRANSZFER?
A transzfereket az adott hajótársaság intézi, sajnos nincs rá hatásunk. Ennek megfelelően az utasok felvételi sorrendje és útvonala is változik. NYUGALOM! A túra nem indul el addig, amíg az összes utast fel nem veszik és be nem csekkoltatják! TÜRELEM! Azért adnak utasfelvételi időpontot, hogy mindekire legyen idő. Ha 10-15 percet késik a transzfer írjatok nekem! Hajnalban inkább legyen 20 perc, mert alszunk és jobb ha hívtok! De általában mire megpróbálunk segíteni a transzfer is megérkezik. DE TE NE KÉSS! Ha a jelzett idő intervallumban a résztvevő nem tartózkodik a megbeszélt helyen, a tranzit busznak tovább kell mennie.
IDŐJÁRÁS – Mi történik eső vagy hullámzó tenger esetén?
A túrák útvonala és a program az időjárás és az árapály függvényében változhat. A túra esős időben is elindul, hiszen lehet, hogy csak 10 percig tart egy zápor vagy a túra helyszíneken nem is esik. Mindaddig amíg a hullámzás mértéke nem veszélyezteti az utazás, a hajók kifutnak. A hajótársaságok az esetleges tengeri betegség kezelésére és megelőzésére tablettát biztosítanak a bejelentkezéskor. A hajókat tapasztalt hajósok vezetik és mentőmellények is vannak a biztonság kedvéért. Visszatérítés vagy átfoglalási lehetőség csak abban az esetben van, ha a hajótársaság úgy ítéli meg, hogy nem biztonságos a kihajózás. A hajók gyorsan haladnak a vízen és ezért menetszélre kell számítani.
Helyi sajátosságok
Hogyan lehet közlekedni Phuketen?
Phuketben közlekedhetsz transzferrel, taxival, appos fuvarral, bérelt autóval vagy robogóval is. Hogy melyik a legjobb, az a szállásod helyétől, a napi programtól és a rutinodtól függ.
Érdemes robogót bérelni Phuketen?
Csak annak ajánlott, aki magabiztosan vezet és tisztában van a helyi közlekedési viszonyokkal, amely európai szemszögből meglehetősen kaotikus és ellentétes oldali menetirány szerint zajlik. Ha bizonytalan vagy, sokszor biztonságosabb és kényelmesebb a sofőrös vagy transzferes megoldás. Az érvényes jogosítvány kérdése sem mellékes, de ebben is tudunk Neked segíteni.
Milyen programok vannak Phuketben, ha nem csak hajózni szeretnénk?
Phuket nem csak szigettúrákról szól. Vannak városnézések, kulturális programok, templomok, főzőtanfolyamok, piacok, állatvilághoz kapcsolódó helyek, tigrisek, elefántok és különféle kalandprogramok is.
Milyen thai ételeket érdemes kipróbálni Phuketben?
Érdemes helyi thai fogásokat, tengeri ételeket, piacozós street foodot és klasszikus kedvenceket is kipróbálni. Ha érzékeny a gyomrod vagy nem szereted a csípőset, ezt rendelésnél mindig jelezd.
Biztonságos Phuket a turistáknak?
Phuket népszerű és általában jól működő turisztikai célpont, de ugyanúgy fontos a józan óvatosság, mint bárhol máshol. A legnagyobb hibák általában a túlzott lazaságból, a rossz közlekedési döntésekből vagy a figyelmetlenségből jönnek. A közbiztonság meglepően jó, egy thai nem fog a telefonodhoz nyúlni, ha a parton hagyod a fürdésnél, a különféle nemzetiségű turistáktól jobban kell tartani.
Mire figyeljünk fürdésnél és snorkelezésnél?
Mindig figyeld a helyi jelzéseket, az időjárást és a tengeri viszonyokat. Ha piros zászló van, vagy a személyzet mást javasol, azt komolyan kell venni!
Mire figyeljünk a thai kultúrával és viselkedéssel kapcsolatban?
A tiszteletteljes, nyugodt viselkedés sokat számít Thaiföldön. Templomoknál öltözz visszafogottabban, és általában is érdemes kulturálisan érzékenyen viselkedni.
Milyen tipikus hibákat követnek el az első thaiföldi utazók?
Gyakori hiba a túlzsúfolt programterv, a rossz partszakasz-választás, a későn leadott foglalás és az, hogy valaki alábecsüli a közlekedési időket. Sokat segít, ha nem csak olcsót, hanem hozzád illőt választasz.
Hogyan állítsuk össze a tökéletes 7 napos phuketi programot?
A legjobb terv általában vegyes: legyen benne 1-2 ikonikus szigettúra, nem egymást követő napon, egy lazább strandnap, egy helyi városos vagy esti program, és szabadidő a sétálásra, vásárlásra is. Phuket akkor lesz nagy élmény számodra, ha nem akarod pár napra belesűríteni az egész sziget felfedezését.

Találkozzunk a Facebookon is!
Érdekességek, praktikus információk és személyes beszámolók minden nap!







